|
|
|
2009. július 1. Szabadkán a magyar irányítású intézmények kimaradnak a közmunka programból. A Demokrata párti irányítású tartományi munkaügyi titkárság a demokraták által vezetett intézmények pályázatait fogadta el, a magyar pályázatokat sorra visszautasították. A botrányos döntésről egy mai sajtótájékoztatón beszélt Bajtai Kornél, a városi tanács gazdasági kérdésekkel megbízott tagja. Elmondta, hogy a 107 munkahely közül csak 5 olyan, amely magyar vezetésű intézményben van. A Yu-Eco Televízió 10 munkást foglalkoztathat, a Gerontológiai Központ 72-őt, a Roma Edukációs Központ 13-at, az Erdőtelepítők Mozgalma és a Regionális Hulladéktároló egyaránt 5-5 személyt, a csantavéri helyi közösség pedig 2 embert alkalmazhat a közmunka programban. A Szabadkai Rádiónak a tartományi közmunka programba benyújtott pályázatát is visszautasították. Mi négy fiatal gyakornokot szerettünk volna foglalkoztatni. Az elmúlt időszakban történt leépítések miatt ugyanis a szerkesztőségünk létszáma egyharmadával megcsappant, s az egész napos közszolgálati műsor elkészítése emberfeletti erőt kíván a munkatársaktól. Mivel a pénzügyi válság miatt létszámstop van érvényben, nem tudunk fiatal újságírókat alkalmazni, hogy visszaállítsuk a korábbi szerkesztőségi létszámot. A tartományi munkaügyi titkárság ilyen jellegű döntése hosszabb távon a magyar rádiós újságírás elsorvasztását segíti, mivel nincs lehetőség az utánpótlás nevelésre. |


