|
|
|
2009. július 20. Ismét vihar előtti szélcsend a vajdasági magyar közéletben. Az ok: az anyaországi támogatások elosztása, illetve az, hogy mely intézményeink számítanak nemzeti jelentőségűnek és melyek nem. A mikrofonnál Németh Ernő. Anyagi helyzetük miatt tiltakoznak a Magyar Szó munkatársai és felteszik a kérdést: az egyetlen vajdasági magyar napilap miért nem számít fontos, nemzeti jelentőségű intézménynek? E minősítés ugyanis egyben kiemelt magyarországi anyagi támogatásokat is jelentene. Ha megkapnák a címkét, az automatikusan pár millió forintot is vonna maga után, amelyhez pályázat nélkül jutnának hozzá. A magyar miniszterelnöki hivatal illetékese szabadkozik: ők csak a pénzt adják, a vajdasági magyar politika mondja meg, mely intézmények legyenek nemzeti jelentőségűek, magyarán hová folyjanak a támogatások. Jelenleg a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, továbbá a Szekeres László Alapítvány, a szabadkai Pannon RTV és az újvidéki Mozaik TV kap kiemelt magyarországi támogatást, illetve a Tolerancia Program és a szabadkai Magyar Ház. Ugyancsak a támogatások problémájával foglalkozik a Vajdaság Ma hírportálon megjelent írásában doktor Gerold László újvidéki egyetemi tanár. Azt kérdezi: valóban ezek legfontosabb nemzeti intézményeink? Ha igen: szeretné tudni, milyen mércék alapján döntöttek így? És kik döntöttek? Az újvidéki Magyar Tanszék, a Fórum Kiadó, az Újvidéki RTV vagy a szabadkai Népszínház miért nem számít nemzeti jelentőségű intézménynek? Miért nem elég nemzeti a tanszék, ahol ötven éven át több százan szereztek magyartanári diplomát, sokan lettek magiszterek és doktorok, legtöbben, azok is, akik kiemelt nemzeti intézményekben dolgoznak, ott végeztek vagy oda jártak, nem nemzeti a szabadkai színház, amely évtizedeken át színházi kultúránk egyetlen intézményeként végezte misszióját, a Forum Kiadó, amely több ezer könyvet adott ki, a nagy hagyománnyal rendelkező rádió és tévé? Valóban nem értem, írja Gerold, szeretném, ha valaki megmagyarázná: mitől nemzetibb a káderfelesleget termelő tanítóképző, mint a tanszék, a járókában tipegő két szórványtévé, mint egyetlen napilapunk vagy a vajdasági rádió és tévé magyar részlege? Dr. Gerold László választ is ad a saját maga feltett kérdésre: attól, hogy a támogatott intézményeket a Magyar Nemzeti Tanács alapította, vagy (akár magánérdekeltség folytán) ennek hatáskörébe tartoznak. Dr. Gerold László felteszi továbbá a kérdést: melyek azok a vajdasági magyar szervezetek, amelyek javaslatot tettek, hogy kik kapjanak az anyaországi támogatásból. Az is elkerülhetetlen lenne, ha a javaslattevők kiállnának a nyilvánosság elé és megmagyaráznák a bizonyítványukat. Gerold tanár úr írását mi csak a következő mondattal egészítenénk ki: nem számít nemzeti jelentőségűnek a két legolvasottabb/leghallgatottabb vajdasági magyar médium: a Családi Kör és a Szabadkai Rádió sem. Miért?
Dr. Gerold László írása - teljes egészében - a Vajdaság ma hírportálról: 2009. július 16. Egyre fokozódik Nem a nemzetközi helyzet, ahogy a Tanúban mondják, hanem/csak a támogatási. Ezúttal pont erről, a támogatás(ok)ról szeretnék írni. Hogy közérdekű téma, azt hiszem, afelől nem lehetnek kétségeink. Ha mégis, akkor megemlíteném, hogy kultúránk, maradjunk csak ennél a területnél, idestova két évtizede, zömmel támogatásokból él, létezik. S ezért (is) feltétlen köszönettel tartozunk. Mert gondoljunk csak bele, mi lenne a magyarországi támogatás nélkül? Lenne könyvkiadás, lennének folyóiratok, lenne sajtónk, színházunk…? Tovább is van, mondjam még? Inkább nem folytatom. Rossz belegondolni. S ezzel akár le is zárhatnánk ezt a kétségtelenül fontos témát. Vagy mégsem? Mégsem. Mert voltak, s vannak is (ezért írok róla!) gondok a támogatás(ok) körül. Problémás a dolog. S a problémát nem a támogató (illetve közvetve igen), hanem mi magunk okozzuk. Kezdettől. Talán még vannak, akik emlékeznek rá, hogy kezdet kezdetén azok kaptak tanulmányi ösztöndíjat, kiknek felmenői tagjai voltak egyetlen itteni magyar pártnak. Hasonlóképpen a könyvtámogatás esetében. Vagyis a politika intézkedett. S a helyzet azóta sem változott. Most is a politika mondja meg, mit kell kultúránkból támogatni. Nem mintha tudná, de módjában van. Mert lehetővé teszi a külhoni politika, melynek agya, vagy inkább reflexei ugyanarra a rugóra járnak. Azzal a különbséggel, hogy bölcsen nem maga dönt, hanem elfogadja azt, ami innen javasolnak neki. S ez így is lenne, van jól. A támogató ország számára egyetlen mérce az, mit ajánlanak az itteni szervezetek. Világos. És tiszta ügy. Hogy mégsem, az már rajtunk múlik. S ez teszi fontossá a témát. Ezért kell körüljárni. Erre teszek magam is kísérletet. Nincs szándékomban vádaskodni, azzal nem oldunk meg semmit, kételyeim persze lehetnek s vannak is, de igyekszem őket félre tenni. Tény viszont, hogy olykor gond van a kritériumokkal. S ez az olykor most konkrétan a kiemelt nemzeti jelentőségű intézmények kiválasztására vonatkozik. A Magyar Szó tavaly október 1-jén közölt tudósítása szerint hat vajdasági magyar intézmény kapott nemzeti jelleg okán kiemelt támogatást. Ezek: a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium, az Újvidéki Egyetem Szabadkán működő Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kara, továbbá a Szabadkán székelő Szekeres László Alapítvány és a Pannónia Alap, valamint az újvidéki illetékességű Mozaik Alapítvány. Most, július első hétvégén megjelent Magyar Szó-beli írás szerint a Tolerancia Programmal és a szabadkai Magyar Házzal némileg bővült a kör. (Zárójelben: a Tolerancia Program nem inkább szerb(iai) ügy, mint magyar? A Magyar Házzal kapcsolatban pedig minden kérdés felesleges, annyira világos a dolog.) Kérdéseim: valóban ezek legfontosabb nemzeti intézményeink? Ha igen: szeretném tudni, s ebben biztos, nem vagyok egyedül, milyen mércék alapján döntöttek így? És kik döntöttek? Nem kekeckedni akarok, de ez az felmerül bennem, s mondom, nem csak bennem, amint a minapi cikk is tanúsítja, melyben az újságíró az iránt érdeklődik Gémesi Ferenc úrtól, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkártól, miért nincs egyetlen napilapunk, a Magyar Szó a nemzetinek minősített intézmények között (Lehetne a Magyar Szó is?). Ugyanezt kérdeztem a Híd tavaly októberi számában olvasható írásomban (Magyarok és „magyarkák”), azzal a különbséggel, hogy szélesebb kontextusban gondolkodtam, mint a lap pesti tudósítója, Mihájlovits Klára. Természetesen a Magyar Szót magam is említettem, de joggal említettem a Magyar Tanszéket, a Forum Kiadót, az Újvidéki Rádió és Televíziót. Így érvelve: miért nem elég nemzeti a tanszék, ahol ötven éven át több százan szereztek magyartanári diplomát, sokan lettek magiszterek és doktorok, legtöbben, azok is, akik kiemelt nemzeti intézményekben dolgoznak, itt végeztek vagy ide jártak, nem nemzeti a szabadkai színház, amely évtizedeken át színházi kultúránk egyetlen intézményeként végezte misszióját, a Forum Kiadó, amely több ezer könyvet adott ki, a nagy hagyománnyal rendelkező rádió és tévé??????? Valóban nem értem, szeretném, ha valaki megmagyarázná: mitől nemzetibb a káderfelesleget termelő tanítóképző, mint a tanszék, a járókában tipegő két szórványtévé, mint egyetlen napilapunk vagy a vajdasági rádió és tévé magyar részlege? Elárulom: attól, hogy a Magyar Nemzeti Tanács alapította, vagy (akár magánérdekeltség folytán) ennek hatáskörébe tartozik. Így gondoltam a tavalyi cikk írásakor, s ettől ma sem járok messze, bár azóta a helyzet némileg változott, mondhatnám talányosabb lett. Azt mondta ugyanis a reszortállamtitkár úr, hogy „a javaslatok a határon túli szervezetek részéről” érkeztek. Épp ebben van a talány? Nem tehetek róla, kénytelen vagyok megkérdezni: melyek azok a szervezetek? Jó lenne tudni (ezzel az újságíró is adósunk maradt!), s az is elkerülhetetlen lenne, ha a javaslattevők kiállnának a nyilvánosság elé és megmagyaráznák a bizonyítványukat. Még az is lehet, hogy érveiket el tudnánk fogadni. Ehelyett mi fog történni? Pontosan az, ami a Híd-cikk után (is) történt. Az „illetékesek”, nem reagálnak, tudomást sem vesznek róla. Minek? Ez a taktikájuk. Így történt a Magyar Szó átszervezésekor is, máskor is. És mindaddig így is lesz, amíg a kultúrában a párt(ok) és a pártcsinyovnikok szava és akarata érvényesül. Gerold László http://vajma.info/universal.php?rovat=porteka |
