|
|
|
2009. július 24. Tovább növekedett a Szabadkai Rádió hallgatottsága Az elmúlt fél évben tovább növekedett a Szabadkai Rádió népszerűsége. A belgrádi Strategic Marketing Közvélemény Kutató Intézet közzétette a 2009. májusi felmérés eredményét, amely az egész ország területére kiterjedt. A héten közzétett eredmények a Szerbiában működő, és mérhető hallgatottsággal rendelkező 119 rádióállomás közül a Szabadkai Rádió a 14. helyen áll. Ez öt hellyel jobb helyezés a fél évvel korábbi, múlt év novemberi felmérés 19. helynél. Az összes szerbiai rádióhallgatónak a 0.81 százalékát mondhatja a Szabadkai Rádió a magáénak, ami két és félszerese a tavaly évvégén mért számaránynak. Csupán belgrádi telephelyű rádióadók előznek meg bennünket, valamint egy niši körzeti rádióadó. Ezzel az eredménnyel Rádiónk a leghallgatottabb vajdasági rádióadó is egyben. Ha figyelembe vesszük a Belgrádból sugárzó adókat is, akkor a Szabadkai Rádió 5. a sorban. Előttünk van a Radio S, a B 92, a Roadstar Radio és a Belgrád 1-es. A vajdaságiak 2.85 százaléka hallgatja műsorainkat. Szabadka város területén is médiaházunk műsorait választja a legtöbb rádióhallgató: az összlakosság 21.75 százaléka. Továbbra is megtartottuk tehát vezető szerepünket, amire azért is büszkék vagyunk, mert nehézségeink közepette sikerült megőrizni a hallgatóközönség bizalmát. Másrészt országos, sőt nemzetközi tendencia, hogy a kereskedelmi, főleg zenét sugárzó adók átveszik a hallgatottság tekintetében a népszerűséget, ami már Szabadkán is megfigyelhető. Az, hogy közszolgálati műsorainkkal mégis a leghallgatottabbak vagyunk, azt jelenti, hogy a vajdasági magyarok igénylik a riport, irodalmi, gyermek és más jellegű műsorokat. Szerkesztőségünk igyekszik tematikájában is változatos műsort összeállítani: van nyugdíjas, sport és vidámműsor, sőt ami mostanában már ritkaságnak számít: hangjátékok is készülnek, az egyik legújabb produkciónkat a Szent István napi ünnepi műsorban mutatjuk majd be. Ismételten megköszönjük hallgatóink bizalmát, s kérjük, hogy tartsanak továbbra is velünk!
|


