Az idézett beszélgetés a múlt csütörtökön, kora délután zajlott le. Amikor még javában dúlt a szócsata. Amikor még egymást érték a sajtóértekezletek, a különböző pártközlemények a Szabadkai Rádió szerb szerkesztősége körül, miatta, és nem kis mértékben az általa kirobbantott médiaháborúban. Amikor (és azóta is) a magyar szerkesztőség minden tagja úgy érezte, érzi,hogy mennyire nem jó "érdekesnek" lenni. Mert ebből a mesterségesen felcsiholt válságból semmi jó sem származhat! Mert nekünk igenis meg kell mondanunk (értsd Szabadkai Rádió magyar szerkesztősége), a községi képviselő-testület múlt hétfői ülésén senki nem "parancsolta meg", hogy a horvát nyelvű rádióműsort a Szabadkai Rádió szerb szerkesztőségének kell készítenie. Főleg azt nem, hogy mikortól. Főleg azt nem, hogy holnaptól! És, ha ezt "leadjuk", megmondjuk magyarul, ez biztosan nem fog tetszeni a szomszéd szerkesztőségnek, amellyel még testvér-szerkesztőség voltunk! Mert így tárgyilagos, így igaz, és ezért is elviselhetetlen mindaz, amit a döntés szándékos(?), rosszindulatú(?) félremagyarázása kiváltott. Az tudniillik, hogy "senki sem kényszerítheti rá a szerb szerkesztőséget usztasa nyelvű műsorok készítésére". Hát kérem, ilyen mélyek a pokol bugyrai!

Másnap, pénteken reggel, szokás szerint megtartottuk a szerkesztőségi ülést, amelyen -szintén szokás szerint- értékeltük az elmúlt, és megterveztük a következő hét műsorait. Ezekből pedig minél kevesebben vagyunk, annál több van. Mert csak így tudunk megmaradni - minden értelemben! Jóllehet a község, mint a Szabadkai Rádió alapítója valamicskét javított a dotáción, ez azonban még mindig édeskevés a rádió működtetéséhez. A rádiónak helyt kell állnia a versengésben. Nem engedjhetjük meg, hogy a konkurencia elorrozza előlünk a vállalatok és a magáncégek reklámjait, a Szabadkai Rádiónak helyben is van versenytársa, egy magán-rádióállomás. Ehhez pedig alapfeltétel a műsorok változatossága, érdekessége, színvonala. Nem engedhetjük eltaposni magunkat a piacon. Egyszerre versengünk a hirdetésekért és a Hallgatók kegyeiért. Mert aki a műsorunkban hirdet, magától értetődően mindjárt azt kérdezi, hogy milyen a hallgatottságunk, megtérül-e neki a befektetés. A hallgatót viszont nem "etethetjük" csak reklámokkal, neki más igényei (is) vannak. Ezért még az újonnan bevezetett délelőtti, háromórás szórakoztató reklám-magazinban is kellenek hírek, közérdekű vagy szervízinformációk, érdekességek - ha más nem, legalább egy jó recept stb. És ez így megy körbe-körbe.

Amikor a Családi kör megkezdte a helyi rádióállomások bemutatását, nagyon megörültem a sorozatnak. Mindig is érdekelt ki, hogyan csinálja. Amióta ugyanis szétzilálták a vajdasági rádióhálózatot, szinte nincs is lehetőségünk találkozni, bepillantást nyerni egymás munkájába, eredményeibe. Azelőtt, amikor még évente egyszer odaítélték a nivódíjakat, a közreadott nyertes műsorok alapján volt némi fogalmunk arról, hogy ki hol tart, s mi hol helyezkedünk el ebben a mezőnyben. Amióta sok más mindennel együtt ez is a múlté, hézagpótló számomra ez a cikksorozat. S bár a műsorok minőségébe nem adhat betekintést, az összehasonlításhoz mégis támpontul szolgál.

Tartományszerte nagyjából azonos gondokkal küszködünk, álljuk a sarat! Közös vonás még, hogy a helyi rádióállomások mindenütt igyekeznek a család rádiója lenni - ezért is illenek ezek a riportok ebbe a hetilapba - , de itt-ott az is kisejlik az eddig közöltekből, hogy az egyes szerkesztőségek hogyan tudnak düllőre jutni a hatalmi tényezőkkel. Ha majd véget ér a sorozat, talán arra a kérdésre is megkapjuk a választ, hogy mi is az a helyi rádió. Mert én például 21. éve csinálom, de nem tudnék rá válaszolni. Legalábbis röviden nem! Nem azért, mintha a nagy rádiók munkatársai nem úgy csinálnák a műsorukat, mint mi - legföljebb jobbak a műszaki feltételeik -, nem is azért, mintha ők telefonon, vagy levélben nem kapnának visszajelzést a hallgatóktól! Az azonban még más, ha miközben bevásárolsz, vagy éppen az orvosnál várakozol, és egyszer csak valaki megszólít: hallottam a riportját, vagy riportodat - érdekes, hogy ilyenkor többnyire riportnak minősülnek a legkülönbözőbb műfajok - és megdicsér vagy vitába száll veled a hallgató. Ez egyszerre könnyíti és nehezíti is a munkádat. Mert legközelebb már valahol ott lesz az írásban, a riportban ennek a valakinek, valakiknek a véleménye és elvárása is. Vagy úgy, hogy figyelembe veszed, vagy úgy, hogy nem. Mindenképpen állásfoglalásra kényszerülsz vele, velük egyetártásben vagy ellenében. Számomra ez az igazi kapcsolat a hallgatóval, ez a helyi rádió: tudod, kinek dolgozol, kihez szólsz. Hogy kollégáim szerint mi a Szabadkai Rádió, arról pedig valljanak ők maguk a következő számunkban!

SOLTIS Gyula (Családi Kör, 1994. május 19.)

 

Rádiósok között - 2.

ITT A SZABADKAI RÁDIÓ!

Második, befejező (?) rész

A Szabadkai Rádió magyar szerkesztőségének alapító tagjai közül ma már csak Nagy Mária "tartja a frontot" kilencedmagunkkal. Ő a maroknyi csapat legtitokzatosabb, leghozzáférhetetlenebb tagja, aki talán azt is meg tudná mondani, hogy milyen volt az idő 1968. november 26-án, az első próbaadás napján, vagy két nappal később, amikor az akkor még köztársaság napjaként ünnepelt napon hivatalosan is megkezdte munkáját a Szabadkai Rádió. De nem mondja meg, mert én sem ezt kérdeztem tőle. Tulajdonképpen tőle is azt kérdeztem, amit a többiektől egy kérdőíven - és itt tévedtem! Önvallomást kértem ugyanis a kollégáktól, öt kérdésbe tömörítve a "tesztet", amiről tudtam, hogy Marika nem fogja kitölteni. Meg is mondta, hogy ő nem tud önmagáról írni, talán inkább beszélgessünk. De mikor? Munkaidőben? Az számunkra nem létezik, mert ha lenne, akkor úgynevezett szabad időnk is lenne, és akkor esetleg...!

Végül is hétfőn délután telefonon értem utol egy nyújtott műszak után, amikor már ő is tudta, hogy a körmömre égett a riport, amikor az öt kérdés közül kettőre válaszolt, nevezetesen, hogy ha "csak a szépre emlékszik", akkor azok a portréműsorok, a "csúnyákat" pedig igyekszik elfelejteni. És én mégis boldog voltam, hogy ennyit is sikerült "kicsikarni" belőle, hisz a Rádió fennállásának 26 évéből 21-et "jegyzek" jómagam is, ebből 17-et úgy "húztunk le", hogy egymással szemben van az íróasztalunk.

Persze, hogy tudom, hogy amikor a magyartanári állását bemondóira cserélte, ez egyúttal már akkor is riportert jelentett. És azóta a kisújjában van Szabadka művelődési élete. Azt is tudom, hogy ma is a szerdai művelődési műsort érzi a leginkább a magáénak. Azt is tudom, hogy most is éppúgy megszenvedi riportjainak minden szavát, mint amikor megismertem, és azt is tudom, hogy ha előzőleg gyomorgörcse volt az idegességtől, az időzavartól, amint beül a stúdióba a mikrofon elé, akkor egyszerre átváltozik. Akkor megszűnik főszerkesztőáhelyettes lenni, adásszerkesztő lenni. Akkor elemében van. Akkor higgadt. Akkor ő az, aki nem vét hangsúlyozási hibát. Akkor ő az, aki úgy olvas, mintha rögtönözné, és úgy rögtönöz, mintha olvasná. Nem hiszem, hogy számára létezik "helyi" rádió! Számára csak "a" rádió létezik, amelynek alapító főszerkesztője, a férje, Nagy József iskolát termetett igényességből, színvonalból. Immár nyugdíjasként is bedolgozó, sokat van távol otthonról. Fiuk, Miklós, egyetemista, így Marika sokat van egyedül otthon. Erről azonban sohasem beszél.

"Érkezési sorrendeben" Gubás Ágota következik; önvallomásából idézem:

- A Szabadkai Rádiónál 1971. október elseje óta vagyok állandó munkaviszonyban, az Újvidéki Televízióból jöttem ide. Nem egész négy hónapja vagyok amagyar szerkesztőség főszerkesztpje, így most kevés időm jut arra, amit igazán szeretek, a riportokra, a kontaktműsorokra, az emberek szórabírására, de azért igyekszem ezeket is csinálni. Most nincs problémám azzal, hogy másnak a "területére" tévedek, hozzászólhatok bármiféle témához, amit egyébként ugyanígy elvárok a szerkesztőség minden tagjától, egyetlen feltétellel, hogy értsünk hozzá, legyen mondanivalónk. Mottóm: "Jót, jól", hisz Kazinczy óta tudjuk, hogy "ebben áll a nagy titok". Azok voltak a szép percek, amikor a feladatok megtaláltak engem, vagy én őket. Ezek: anyanyelvünk, kultúránk, hagyományaink ápolása, identitástudatunk, sorskérdéseink elemzése. A Rádió "hőskorában", amig ki nem ölték ezt a műfajt, írtam színikritikákat, időt és fáradságot nem kímélve szerkesztettem irodalmi műsorokat, kutattam a költészet rejtelmeit színészekkel, előadókkal. Szeretném, ha a pénztelenséget leküzdve a Rádió ma is nemcsak tájékoztatná a hallgatókat, hanem szórakoztatna és esztétikai élményt nyújtana. Álmomban se jöjjön elő az a csúnya "műsor", amikor őrült nagy vehemenciával egy éjjeli műszakban "dolgoztunk", éberen őrködve a szocializmus fölött, egy titkos ügyelet alatt. A fokozódó" társadalmi feszültség hatására ugyanis berendeltek bennünket, és mi eljátszadoztunk a vészhelyzettel, "gyártottunk" képzeletbeli riportokat - szerencsére csak a papírkosárnak! A helyi rádió éppolyan, mint a többi, csak "otthonosabb", emberszagúbb. Az ország és a világ hírei helyett a helyieket adja közre, jó gazda módjára törődik a helybeliek életével, gondjaival, bajaival és örömeivel. Ezért lehet szeretni!

Kiegészítésül: Ági férje, dr. Gubás Jenő írásaival, orvosi szakszótárával szintén jelen van a vajdasági magyar újságírásban, közéletben. Legidősebb lányuk, Csilla, egyetimsta, a Duna TV bemondója, a középső Tímea, az idén érettségizett, a ligkisebb, Noémi pedig még általános iskolás.

- Valamikor szívesen foglalkoztam az egészségüggyel és a nyugdíjastémákkal, de ez még akkor volt, amikor aránylag simán ment minden. Amikor az orvostudomány vívmányai egymás után honosodtak meg a szabadkai kórházban, épült nyugdíjasotthon, nyugdíjasház, több nyugdíjasklubot nyitottak meg. Ma, amikor ugyanezekben gond a betegellátás és ingyenebédért sorakoznak az emberek, a legfőbb hírem, hogy ekkor és ekkor fizetik ezt és ezt a nyugdíjrészletet, s az idősek már éjszaka felsorakoznak a bank előtt. Ahol aztán közlik velük, hogy nem érkezett, vagy nincs elég pénz... Nincs kedvenc "területem", ma már egyébként is illik mindenhez érteni. Mások műsorára nem fáj a fogam, minden műsor egy kicsit az enyém is. Szívesen csináltam a Hívogató című gyermekműsort, majd másfél évtizedig az általam szerkesztett Hétköznapok című állandó csütörtöki adást, az első rekordidejű zenés üdvözleteket, az első, hajnalba nyúló szilveszteri és újabban a karácsonyi műsorokat. Szeretem a komoly zenét, de szeretném elfelejteni azt az adást, amelyben az Eroica szimfóniát állítólag ERotikaként konferáltam be és bekerültek a Közös Íróasztalba...! A helyi rádió számomra minden, mert tudom, hogy sok hallgatónak is az. Szép volt, amikor még tudtunk derülni, amikor a szerkesztőségben egyetlen poén sem marad "lelövetlen", amikor a halálos bakikat, elírásokat a "kék füzetbe" szorgalmasan jegyezgettem. Ízelítőül íme egy "gyöngyszem": "Ma reggel a fagypont körül alakult a nőmérséklet". Az utolsó "jóízű" bejegyzés azonban két-három évvel ezelőtti...! Én szeretnék visszatárni régi önmagamhoz, önmagunkhoz. Üdvözlöm a Családi Kör olvasóit, és persze hallgatóinkat is , különösen azokat, akiknek nincs pénzük újságra, és a rádió, a helyi is, az egyedüli hírforrás számukra.

Itt most jómagam következnék, hisz Ica után fél hónappal kezdtem "rádióskodni", de a múlt heti bevezetőben nagyjából már "vallottam". Ezért most csak annyit - ha már a kolléganők családi állapotát önkényesen feltártam, akkor a magamét se hallgassam el: 20 éve nős vagyok. Lilla lányom az idén érettségizik, Miklós fiam hetedikes. Sajnos, a kelleténél kevesebbet vagyok velük, amiért állandó bűntudatot érzek.

Következik Röhrig Ottó, a Jolly Joker, ahogyan ő nevezi magát. Ezt írja:

Röhrig Ottó pillanatnyilag "szabad" ember, egy fia van, Árpád, aki még általános iskolás.

Mácsai Tibor viszont nős, két kislány Eszter és Zsuzsika édesapja. Így vall önmagáról:

- 1978. március 6. Sorsforduló, hiszen eredetileg nem újságírónak készültem. Munkásfiatal koromban két évig bedolgoztam az ifjúsági műsorba. Még előtte -régi szép idők- a Sada-Jelen című községi ifjúsági lapnál. A rádióba hívtak állandóra. Jöttem. Az első két-három hónap nagyon nehéz volt. Sokszor megfordulkt a fejelmben, hogy mit is kereske én itt. Aztán maradtam. Megjártam a szamárlétrát. A főnökeim szinte minden területen kipróbáltak. Egyikhez sem kötődöm túlságosan. A lényeg az, hogy ne a szerkesztőségben üljek, hogy mindig emberek között legyek, új arcokkal találkozzak. A régi szakmámban évekig nap, mint nap ugyanazok az emberek, ugyanazok a gondok vettek körül. Lényegében ezáltal ismertem meg a községet, hiszen eljuthattam a legeldugottabb tanyákra is. Akkor, amikor még nem volt gond, hogy saját zsebemből havonta 3-4 tartály benzint is elfurikázzak. Ma, amikor se benzin, se rávaló, se busz, vagy csak ritkán, és marad elsősorban a telefon, akkor ez már nem az igazi.

Bencsik István is két kislány, Nóri és Annamária apukája. Ő is 1978-ban, gimnazistaként jött, nem egészen egy hónappal Tibi után. Idézem:

-Először a Sada-Jelen ifjúsági lapnál írtam rendszeresen. Egyetemista koromban az Újvidéki Rádióban és a Magyar Szóban voltam hosszabb-rövidebb ideig tiszteletdíjas. Újságírásban, főleg egy helyi rádiónál nem jó területekre "szakosodni". Vannak témák, amelyek azonnal felkeltik a figyelmet, vannak, amelyeket muszájból követ az ember, de megcsinálja, és vannak, amelyek "hidegen hagynak". A hallgató elvárása a döntő. Nekem az a műsor tetszik a legjobban, amelyiket a leghosszabb ideje készítek, a Faluműsor. Nekem utólag mindig az a műsor tetszik a legkevésbé, amelyiket a leghosszabb ideje készítek, a Faluműsor. Helyi rádió? Attól tartok, ha részletezném, kevesebbet mondanék! Alátámasztanám ezt egy ismert villámtréfával: -Hogy vagy? - Jól. - Bővebben? - Nem jól. Maradjunk ennyiben.

Harangozó Éva a "mi lányunk", hisz itt kezdte a Hivogatóban, de a 7 Napban és a Képes Ifjúságban is próbára tette az erejét. Tavaly június óta dolgozik nálunk folyamatosan. "Kezdő" feleség, gyerek még nincs. A Fi-fit (Fiatalokról fiataloknak) szerkeszti, de "nagy"-műsorokat is. Mindig éppen azt, amire hívtuk.

Befejezem: ne is legyen! Mit kezdenének azzal a mi hallgatóink?

Végezetül két mondat a "legfiatalabb" rádiós Szádeczky Éva vallomásából, aki 25 szolgálati évvel az idén áprilisban jött át a Városi Könyvtárból hozzánk szerkesztőségi titkárnak, anyénk helyett anyánknak, kezdő újságírónak, gépírónőnek, háziasszonyunknak, telefonos kisasszonynak, fordítónak, lektornak...

Azért mi "öregek" már nem bánnánk, ha egy kicsit kevésbé lenne dinamikus! Bár, ki tudja...? Így "jól" vagyunk, amúgy meg lehet, hogy "nem jól" lennénk! - ahogyan Bencsik Pityu mondotta volt.

SOLTIS Gyula (Családi Kör, 1994. május 26.)

 

Rádiósok között - 3.

ITT (MÉG MINDIG) A SZABADKAI RÁDIÓ!

Utóirat helyett

Amikor ma két hete a Szabadkai Rádióról szóló riport második, befejező része után kitettem a kérdőjelet, titokban reméltem, hogy lesz egy harmadik folytatás is, hiszen nehéz a huszonöt és fél évvel ezelőtti első adástól napjainkig áttekinteni egy intézmény történetét a magyar szerkesztőség kilenc jelenlegi tagjának vallomásain keresztül - bármennyire is igyekeztünk átfogó képet adni magunkról, mégis csak egy vázlatra futotta. Igazságtalanság lenne, ha legalább egy felsorolás erejéig nem szólnánk azokról, akikkel hosszabb-rövidebb ideig együtt dolgoztunk, arról nem is beszélve, hogy rajtunk kívül, a többi öt szervezeti egységben még harmincöten vannak állandó alkalmazásban (és mindenütt voltak a jelenelgi létszámnál többen is), vagy ha megfeledkeznénk besegítő külmunkatársainkról, akik nélkül megvalósíthatatlan lenne a napi 17 órás önálló adás.

És természetesen szólnunk kellene az immár állandósult, de az újonnan bevezetett vagy egyelőre csak tervezett műsorainkról is, hisz - amint azt már a bevezetőben említettük - , mi sohasem állhatunk meg, mert nagy a konkurencia, mert eltapos bennünket az idő!

Mint a legtöbb helyi rádiónak, így a szabadkainak is kezdettől fogva nem csak hírműsorai voltak és nemcsak zenés üdvözleteket továbbítottunk, hanem napi és heti riport- és témaműsorokat is adtunk. A kezdetben közös szerbhorvát-magyar adás hamarosan különvált, - és több mint két évtizede - hétköznapokon, három és fél órásra önállósult. Időközben ultrarövid hullámhosszunkon "levált" a Hármas Stúdió című zeneműsor, eleinte csak este héttől éjfélig, majd reggel nyolctól délig. Az esti "hármas" most is megvan URH-n, az idén április elsejétől azonban új, délelőtti reklám-magazinokat vezettünk be mindkét hullámhosszon, mindkét nyelven (az első a magyar nyelvű Hangvásár reggel héttől 10 óráig). Kezdettől fogva megvannak az óránkénti ötperces hírek, és a három órakor kezdődő Délutáni Híradó, amelynek első részében átvesszük az Újvidéki Rádió azonos műsorának első 10-12 percét, így hallgatóink is értesülhetnek a nap legfontosabb bel-és külföldi eseményeiről.

Aránylag kevesen tudják, hogy este héttől, kedden és csütörtökön pedig nyolc órától másnap reggel 7 óra 10 percig a Szabadkai Rádió középhullámon az Újvidéki Rádió műsorát veszi át, ami a 10 kW-os palicsi adónak köszönhetően lényegesen jobb vételt tesz lehetővé. (Ennek főleg azóta van jelentősége, amióta Újvidékről elvették az erősebbik középhullámű adót).

Ugyancsak "kitartó" a Faluműsor és a Szól a nóta, száll az üzenet című műsor, amelyeknek még a főcimzenéje sem változott, sőt! A zenés üdvözletek szignálján még mindig az első bemondók, Kakas József és Nagy Mária hangját őrzi a szalag. Az alapító főszerkesztő Nagy JÓzsef érdeme - egyebek között -, hogy a változatosság jegyében ugyancsak kezdettől fogva vannak heti sport és művelődési műsorok. Ez utóbbi az első évtizedben Stúdiómagazin címen "futott" kéthetente, szombatonként, a Faluműsorral váltakozva. Gál Ottó szerkesztésében, míg a Hompoth Gábortól "örökölte" a mai műsorgazda, Bencsik István. A napi riportműsorok kezdetben félórásak voltak, Zenés körkép címmel, naponta válakozó tematikával. Így például a hétfő a sporté, a kedd az üzemi riportok, a szerda a kultúra napja volt, a csütörtök az egyéb kérdéseké, pénteken pedig kívánságdalok mellett egy-egy vendéggel beszélgettünk. Vasánap délben már az induláskor a Fiatalok fiataloknak című zenés műsorral kezdődött az adás. Ezt 1977-ig Miskolci József szerkesztette és vezette. Ebből vált ki közben a félórás Fiataloké a szó, majd erre épült a 13 évfordulóját ünnepelt háromórás szombati Fiatalokról fiataloknak, vagyis a Fi-fi, benne néhány évig a Hívogató című negyedórás gyermekműsorral. A régi vasárnapi műsorokban a zenés üdvözleteket délután három órakor a félórás nagyriport-műsor szakította meg, amely váltakozott Gubás Ágota Szép szó című irodalmi műsorával, illetve a Szabadkai Rádióban készült hangjátékkal vagy portréműsorokkal. Ennek köszönhető, hogy archívumunkban őrizzük például Garay Béla, Sáfrány Imre, Almásy Gábor, Pataki László és mások hangját, és néhány rádiódrámát, amivel nem sok helyi stúdió dicsekedhet. Az utóbbi tíz évben sajnos mi sem!

Aztán egyre fogyatkozott a községi támogatás, a szombat és a vasárnapot "elvitték" a zenés üdvözletek - valamiből meg kell élni! -, egyórásra csappant a Fi-fi, vasárnapra került át a Faluműsor, eltűnt a Szép szó, el a nagyriportok, illetve ezek a témák is a hétközbeni riportműsorokban kaptak helyet, amelyek viszont egyórásra bővültek. Csak éppen nem a legjobb időpontban - a hallgatottság szempontjából! A hétközbeni magyar három és fél órás önálló műsor ugyanis az idén április elsejéig déltől fél négyig tartott /most négyig/, így a témaműsorok /kettőtől háromig/ arra az egy órára "estek", amikor a hallgatók zöme munkáról ment haza, vagy akkor kezdte a második műszakot. De azért csináltuk rendületlenül. Hompoth Gabi, majd Röhrig Ottó a hétfői Harmadik félidőt, Pölhe Géza a keddi Munkaszervezeteink életéből-t, Nagy Mária a Szerdán kultúrát, Tóth Ilona a csütörtöki Hétköznapokat, eleinte ugyancsak Nagy Mária, majd Krizsanics Magda a pénteki kívánságműsorokat, a mai Piknik elődjét, jómagam a Fi-fit, míg az teljesen meg nem szűnt néhány évre, hogy a múlt év őszétől újraindulhasson. Ugyanakkor mindenki szinte minden műsorba bedolgozott riporterként, de a témaműsor szerkesztőjének helyettesítése sem okozott gondot évi szabadságok vagy betegszabadságok esetén.

És ha már a riportereknél tartunk, a felsorolásból nem maradhat ki Szegedi Mária, aki az első újságíró nyugdíjasunkként most a Magyar Szó szkopjei tudósítója. Vajda Fekete Margit és Kiss Imre, sajnos már nincsenek az élők sorában, Hornok Ferenc egy nyáron át (se) "táncolt", Dévaváry (Dér) Zoltán viszont jó pár évig lektorkodott nálunk - a kezdet kezdetén. Nyugdíjba ment még Nagy József főszerkesztő, továbbá Pölhe Géza és Hompoth Gábor, valamint az első szerkesztőségi titkárunk, a mi drága Lilla nénink /Varga Istvánné/. Magyarországra költözött Gál Ottó. Frissitésként hárman jöttek a Fi-fiből, de közülük csak Harangozó Éva tagja a szerkesztőségnek. Mészáros György a zenei, Mamuzsity László viszont a reklámosztályra került, de műsorvezetőként hallhatjuk őket is műsorainkban.

Tizenhat évig volt velünk Hegedűs Ágnes, akit az idén tavasszal helyeztek át a reklámosztályra szöveggondozásra, előkészítésre. "Területei" közé tartozott az oktatásügy, a szakszervezet és a szociálpolitika. Ezekből a témakörökből készítette jelentősebb riportjait. Ő szerkesztette egy ideig a Hívogatót, majd a tisza-virág életű azóta is nagyon hiányzó Rádiópostát. Nem hiszi, hogy áthelyezésének oka az a hangszálgyulladás lenne, ami miatt helyettesíteni kellett, mert műsorvezetőként elment a hangja. Szerinte inkább arról van szó, hogy nem ért egyet a főszerkesztőváltással, úgymond "VMDK-irányultságúvá vált" szerkesztéspolitikával. Félig magyar félig bunyevác horvát létére ugyanis ellenez minden fajta nemzeti kizárólagosságot. Ebből tehát annak kellene következnie, hogy mi, a többiek netán "behódoltunk" volna valamiféle "VMDK-irányultásgú" szerkesztéspolitikának. "Tiszta szerencse", hogy ezt éppen a múlt kedden cáfolta meg dr. Sepsey Csaba, a VMDK körzeti szervezetének elnöke, aki viszont ( a Magyar Szó immár hagyományos elítélése mellett) név szerint Gubás Ágota újonnan kinevezett rádiós főszerkesztőnek rója fel, hogy a VDRP "klasszikus" autonómia-koncepcióját ismertette a rádió, a VMDK-ét, a háromlépcsőset viszont nem. A Hegedűs Ági-féle "kizárólagosság" értelmezése tehát meglehetősen ingatag.

3. A "maradék" szerkesztőség többi tagjával "zöld ágra vergődsz-e, vagy vannak másokkal is (?) olyan nézetkülönbségek, amelyek komoly akadályt jelentenének a jócskán megújított szerkesztéspolitika és nem utolsósorban az ezzel járó műsorbeli változások (bővítés, számos új műsor beiktatására) megvalósításában.

3. A szerkesztőség már korábban nagyon megfogyatkozott, nemrégiben egy új női hanggal, Harangozó Éva újságíró-műsorvezetővel gyarapodtunk, nagyon nagy szükségünk lenne egy friss diplomás "férfi hangra", annál inkább, mivel újságíró-bemondónk, Röhrig Ottó újra Kanizsára került, amiben kiválóan helyt áll, de a szerkeztőségben is nagyon hiányzik. Így a "maradékra" többszörös feladatok hárulnak, a reklámolvasástól kedve a műsorvezetésen át a vallási, ifjúsági műsorok szerkesztéséig, a politikai kommentárok írásáig (hogy csak a te példádat hozzam fel) amit, úgy vélem, nem lehet csinálni, csak az egészségünk kárára. Mi, akik itt vagyunk több mint húsz éve, ezt többé-kevésbé így, ilyen tempóban és a mindenesség szerepkörét vállalva csináljuk. Hát ezzel a gonddal akarok most "zöld ágra" vergődni mint fő-és felelős szerkesztő, hogy az alkotómunkát a felelősségteljesen elvégzett kiemelkedő szakmai munkát kiemelkedően jutalmazzuk, mert erkölcstelennek tartom, ha egy vezetés arra épít, hogy az igazi szakemberek hivatástudatból úgyis vállalják és elvégzik a munkájukat. Nem könnyű értékelni és különbséget tenni emberek között, de egy vezetőnek tudása és lelkiismerete szerint ezt elkerülhetetlen megtennie. Éppen ma ülünk le első ízben erre a témára a másik főszerkesztővel és az igazgatóval, de nemcsak az újságírói vonalon lenne szükség az alkotómunka, a sokoldalúság értékelésére. Ez utóbbi egy "kis" rádiónál nem csak érték, hanem követelmény is. Sajnos, nálunk intézmény szinten elharapódzott az a rossz szokás, hogy mindenki a másik feladatkörét bírálja (ami nem baj, ha van rá valakinek ideje és nem a másiktól rabolja el ülésen, amikor nem is ez van napirenden), ugyanakkor a saját munkájáért nem felelős.

És akkor még mindig nem beszéltünk az "utóirat" bevezetőjének számos nyílt kérdéséről. Arról sem, hogy e sorok írója kedden, jócskán lapzárta után miért hatódott meg az általa szerkesztett vallási híradó egyik állandó közreműködője Echmann Imre plábnos úr, a szabadkai Szent Kereszt templom papja kérdésétől: milyen márkájú stúdió-szalagokat használnak önök itt a rádióban? - mert látta, hogy milyen nagy gond nekünk a mögöttünk álló két évi , és az előttünk levő "998" évi embargó következtében hangszalaghoz jutni. A Reménysugár című heti vallási híradó nevezett adásában pedig - egyebek között páldául Szent Antalról, a szegények - és szülőfalum, Kavilló - védszentjéről volt éppen szó. Rádiós legyen a talpán - még ha helyi is -, aki ezt meghatódottság nélkül kibírja! Ennyit magamról.

Soltis Gyula (Családi Kör, 1994. június 9.)