Fiatalokról fiataloknak

LÁTOGATÁS FI-FI-ÉKNÉL

 

 

A Fi-fi, vagyis a Szabadkai Rádió Fiatalokról fiataloknak című műsora legközelebb ugyan csak őszre jelentkezik, de az adás köré gyűlt fiatalok nyáron sem bírják ki, hogy ne jöjjenek néha be a Rádióba. Itt beszélgetünk.

- Ez év februárja óta vagyok a rádió munkatársa. Leginkább bemondónősködöm, de riportokat és mást is készítek. Szeretem ezt csinálni - kezdi el a tereferét Horváth Adrianna, aki 16 éves.

- A Fi-fi első adásától kezdve, tehát több mint hét éve tevékenykedem itt - mondja Mamuzsity László, vagyis Mammoth. - Elsősorban zenei szerkesztő vagyok, de sajnos, mivel kevesen vagyunk, műsort is vezetek és alkalomadtán riportokat is készítek. Mammoth 25 éves, de a többiek szerint csak ennyit vall be.

HORVÁTH Adrianna

- Én már körülbelül négy éve dolgozom a rádiónak - mesélte Bittermann Csilla, akit Hápinak becéznek. - Különösen riportokat szeretek készíteni, mivel ez érdekes és változatos munka. Most fejeztem be a középiskola második osztályát. Akit érdekel hány éves vagyok, számolja ki!

KENYERES László

- A vasárnapi kívánságműsorba műsorvezetőt kerestek, hát jelentkeztem - mondta Kenyeres László. - Én is február óta vagyok itt, mint Adrianna, bár nem járok vele (értsd: egy osztályba). 18 éves vagyok. Az egyik zenei rovat vezetésére vállalkoztam és a SZIFF-jelentéseket írom.

- Szerettem volna itt dolgozni, hát jelentkeztem és befogadtak. Több mint három éve történt mindez. Kifejezetten zenei munkatárs vagyok. Sokat köszönhetek Mammothnak, mivel ő segít az első naptól kezdve. 16 éves vagyok, s már a Hármas Stúdió műsorát is vezettem - újságolta Simon Attila.

- 32 éves vagyok, de még mindig befogadnak a fiatalok. Amíg így lesz, addig a Fi-fi-nek is dolgozom. A "nagy" műsorban kezdtem kb. 9 éve. Amiért a Fi-fi-hez is ragaszkodom, azt a munkatársak közötti rendkívüli jó baráti viszonnyal indokolhatom - mondta Pálfi József, aki "főállásban" a Standard Áruházban dolgozik.

-Nem megy-e a rádióbeli munka a tanulás kárára?

- A tanulást "muszájból", a rádiózást pedig kedvtelésből csinálom. Igaz a hétvégeken nem jut időm tanulásra, de mégsem tudok meglenni a rádió nélkül - mondta Adrianna.

- Én sem lelem túlságosan örömömet a tanulásban, viszont annál inkább kedvelem a zenét, ezért ritkán vagyok otthon - vallotta be Attila.

- Nálam is hasonló a helyzet, de ezt én egyáltalán nem sajnálom - állítja Mammoth. - Rengeteg embert ismertem meg a rádió révén, s azt is megtanultam, hogyan lehet őket kiismerni. Szerintem az embernek az a fokmérője, hány barátja van, hányat tud maga köré gyűjteni.

SIMON Attila

Mamuzsity László

- Nálam nincs ilyen probléma - mondja Laci. - A tanévet jeles bizonyítvánnyal fejeztem be, s a szabad időmből jut aktivitásra a SZISZ-ben is.

- Elég népszerű-e a Fiatalokról fiataloknak című műsor?

- Azt hiszem, magáért beszél az az adat, hogy egy műsor alatt több mint száz telefonhívást kapunk - közölte Adrianna. - Én ezt annak tulajdonítom, hogy kifejezetten olyan témákról szólunk, amelyek érdeklik a fiatalokat.

- Egy körkérdés alapján 1982-ben a Fi-fi volt a leghallgatottabb műsor Vajdaságban - folytatta Mammoth. - Népszerűségünket azzal is igyekszünk növelni, hogy több más rádióállomással is tartunk kapcsolatot (pl. a zágrábi 101-essel vagy a belgrádi 202-essel).

- A műsort az idősebbek is szívesen hallgatják?

- Nincs két generáció hallgatóink között - szakította félbe Attilát Józsi. - A Fi-fi mindenkihez szól 7-től 77 éves korig. De hogy a hiányosságokról is essen szó, elmondom: humorszűkében vagyunk. Ősztől azonban humoros része és lesz az adásnak Tejcsárda a két jó mikrofonhoz címmel. Ezenkívül pedig azt is el kell mondani, hogy eddigi eredményeinket szerkesztőnk nélkül nem érhettük volna el. Soltis Gyuláról van szó. Ő tartja össze a fi-fiseket barátságával és határtalan segítőkészségével és ezzel egyúttal munkára is ösztönöz bennünket. Hálával tartozunk neki, azt hiszem, nemcsak mi, hanem a hallgatók is.

Végezetül beszélgetőtársaim elmondták, hogy még nem biztosak jövőjük felől, de az nem kétséges, hogy akármilyen pályát is választanak, a rádióhoz nem lesznek hűtlenek. Oda is bedolgoznak majd. Ettől függetlenül azonban várják utódjaikat. Tehát jövő Fi-fi-sei: irány a Szabadkai Rádió!

Pálfi József

SZEBENYI B. Zoltán (7 Nap, 1985. július 12.)

 
Az oldal tetején lévő képen Szabadka főtere egy I. világháború előtti képeslapon. A Csokonay téren, a mai Szabadság téren állt 2007-ig a színház régi épülete. A hat korinthoszi oszloppal díszített épületet Scultéty János városmérnök tervezte még az 1848/49-es forradalom előtt. Az épület, amely színháznak és szállodának épült, 1853-ban készült el, az állandó színház pedig 1854-ben nyílt meg a pazar kivitelezésű teremben.
Telefon: 024/552-001 (stúdió), 024/552-200 (központ). E-mail: msz@radiosubotica.co.rs Postacím: Jovan Mikić út 12., 24 000 Szabadka
.